_Tirpák és Tirpákné

Végül ha a nagy hazaküldést összevetem a magas szőke szövegével: "nem, nem vagyok pornószinésznő, de jó lenne, mert akkor állatijól keresnék", józanodva már kiérteni az iróniát: akkor a szöszke csinosabb, okosabb, és normálisabb volt.Tegnap ismét Zöldpardon sph3rrel, hogy hát milyen a buli, amikor épp nem tizenhatéves rokkerek lázadnak ezerrel. Érdekes volt, amikor szinte már józanon odamentem két, annyira nem is csinos csajszihoz, hogy mi történt velük akkor, amikor épp az aktuális szám ment, amikor először meghallották. Ez a szám az eredeti, 94-es I like to move it volt, jegyzem meg halkan. A lányok első javaslata pedig az volt, hogy akkor ezen a szövegen még egy kicsit gondolkodjak. De tényleg, feltétlen, gondoljam át, jó-e ezzel indítani.

Nem értettem a dolgot, nem a melleknek köszöntem külön külön, hanem úgy a szemükbe néztem, fel is tűnt, hogy az egyik a nagy "menjélhaza" közben mintha figyelne is rám, meg már különben sem tisztelem a nőket úgy anblock, csak amelyik megérdemli, így aztán a másikat visszkézből küldtem, hogy ha nem érdekel, akkor ne figyelj ide, és magyaráztam ezerrel, hogy ez milyen régi dolog már, mert amikor én... aztán feladatam, sph3rrel visongva röhögtünk az egészen. Később amelyiket mintha érdekelte volna a hülyeségem, jött vissza, hogy ez milyen kérdés volt már, hozzájuk nem úgy kell odamenni, mint ahhoz a két nőhöz, mutatott rá két bomba nőre, náluk sph3r futott egy érdekes kört.

Kicsit dumáltunk, állítólag nekik elég lett volna az ócska "Hello lányok, jól mulattok?" is, na hiszen. Ellenben tényleg marhafiatalok voltak, úgy 20-21 évesek, még sehol nem voltak, amikor minden rádió a Move It -ot nyomta, így vissza se kérdeztek, hogy na, és te? Pedig nagyon édes sztorival készültem, hogy amikor tizenkétéves ifjú reménységként kimentem a játszótérre, és Eszter, akivel addig barátok voltunk, ahogyan csak két gyerek barátkozhat, szóval Eszter ezt a számot és a Bad Boyst énekli-táncolja az egyik padon Emíliával, akit akkor láttam másodjára, és persze, szép lány volt. Csak sajnos nekem a "hülye fiú vagy te is, ezt úgyse értheted, majd felnősz hozzá" szerep jutott, hiába tiltakoztam. Aztán szőrmentén kicsit bunyóztunk, rohangásztunk a hinta és a pad között oda-vissza, és szépen megszokták hogy én bizony ott vagyok, és ha épp nem csikiznek halálra, akkor egész békés vagyok. Meg ugyan gyerekarcot hordok - azt hordtam még három évig - de erősebb és gyorsabb vagyok, hiába ők a magasabbak. Na, ez a sztori speciel a tüdőmben maradt, a hörgők között, pedig ha olyan a helyzet, egész érdekesen is elő tudom adni.

Végül kis gondolkodnivaló: mit is jelent az a mondat, "hogy mi nem vagyunk olyanok, mint azok a lányok ott". Tippjeim:
1. mi sokkal bunkóbbak vagyunk, és ezért nem is csodálkozunk, ha később nem mernek hozzánk odajönni a srácok
2. nekünk nem kell nagy szöveg, csak öleld át a derekunk, és ha tetszel, lekapunk, azt' már dughatunk is
3. mi igazából leszbikusok vagyunk, inkább azokkal próbálkozz, akiken messziről látszik, hogy faszt akarnak
És szerintetek?

Végül ha a nagy hazaküldést összevetem a magas szőke szövegével: "nem, nem vagyok pornószinésznő, de jó lenne, mert akkor állatijól keresnék", józanodva már kiérteni az iróniát: akkor a szöszke csinosabb, okosabb, és normálisabb volt.

2 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- emuka
emuka
2006-08-11 08:04:50

Na megmondom a tutit :D

1. A két csaj lezbikus volt, de meg kellett volna mutatni nekik mi az hogy fasz.
2. A szőkének is meg kellett volna mutatni milyen egy forgatás kamera nélkül.
3. Mindenkinek egyenként a kurva anyját :D

Muhahah, kemény vagyok ? :D

- bridgeman
bridgeman
2006-08-11 10:18:11

Emil, kőkemény vagy.

Kaptál már fizut? Értsd, jössz szombaton szigetre, vagy csak egy héttel később állatkodunk? khm bulizunk

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

http://rss.bridgeman.blogter.hu/

_Rólam

Az a perverzióm, hogy az informatika szakra járok, és közben néha verseket írok, meg a dokk.hu -n gyilkolászok. Úgyhogy igyekszem ide is érdekesen írni, aztán ti majd döntötök, sikerült-e.

Blogroll

moqs
giga
Misike
Emil
Karesz
Fuki
El Chaino
Moon
Zsocc
PoTa
Peti
Haikublog
A mitikus Telep
Hazátlan
scudetto
dsh
coraggio
hóra budapest
tóbi
vaka
Surf-Kid tech blogja

Lezárt

tavasz
Tokio, de nem a hotel
sph3r
cAb
lvsti
trini

Emberkék

Szilvi
wikng
tappAnts
Ügyeletes pápai sátán
Giccshatár, általában innen
darkman

Olvasnivaló

dokk
Amatõr mûvészek
"Irodalom a Teleprõl"
Newológus

Archívum

Blogom címkéi


0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet
<$KedvencekbeFelvetel$><$KedvencekbeFelvetel$>