Ahogy mondtam, dolgos napjaim voltak. A kiszobában feltettük a karnist, kipakoltuk a kisszobát, bevittük a franciaágyat. Ezekután összeraktuk a nappalit: átmozgattuk az összes szekrényt, tisztára mintha költözködnénk. És a slusszpoén: a bútorbeszállítónk, a Chinoin barbiszínű irodai asztalát kb egy óra alatt tudtuk csak összerakni. Úgyhogy most már van nappalim és hálószobám. A többi majd később.
Nem sokkal azután, hogy beértünk a Decathlonba, felcsendült a Salamati. Pár lépést együttáncoltam a zenével. Azán vettünk pulóvert és biciklissapkát, megnéztük a görkorikat, majd hazamentünk. Illetve az apám az öcséimmel haza, én meg az Obiba csavarokért. Dolgos napjaim lesznek.
Fejlesztgetek. Most épp egy diplomajelentkezéseket karbantartó microsite-ot. Nem mintha annyira ráérnék de apám szépen megkért. Bevállalta, hogy készít egy ilyet a tanszéknek, reméli, nekem nem lesz probléma. Ja, pénz persze nincs. Alleluja!
A múlt hét óta kicsit pihentem is. Sziesztáztam reggeli után, sziesztáztam ebéd után, aztán a sok alvást kipihenendő szunyáltam egy kicsit. Egészen vasárnapig, amikoris megtudtam, hogy a szüleim elkezdtek nordic walkingozni a János-hegyen, hát én se maradhattam le: bringára ültem.
Aki fáradt, az pihenjen, fogalmazta meg Andi nagyon találóan. Szombaton még ment is, csak kicsit dolgoztam, hogy jól essen, amúgy meg Bucklert ittam, és aludtam délután. Nade a vasárnap!
Pénteken a Hunyadi-téri piacon jártam. Vettem is két vekni bajor parasztkenyeret: ilyet ettünk, amíg a szüleimnél laktam. Kicsit már hiányzott.
Az a perverzióm, hogy az informatika szakra járok, és közben néha verseket írok, meg a dokk.hu -n gyilkolászok. Úgyhogy igyekszem ide is érdekesen írni, aztán ti majd döntötök, sikerült-e.
