_Projektek és szabályok
Sose értettem, hogy a hogyan miért lesz fontosabb a mit-nél. Főleg egy három éves cég esetében, akárha állami cégről beszélünk is.
- Címkék: munka
- ____2008-07-27 11:04:04 bridgeman (hozzászólások: 1)
Sose értettem, hogy a hogyan miért lesz fontosabb a mit-nél. Főleg egy három éves cég esetében, akárha állami cégről beszélünk is.
Most, hogy befejeztem a Paulust - majd irok is róla (a hosszú i-t meg elvitte a kiscica) - elkezdtem a Semmi művészetet olvasni. Találtam is néhány idéznivalót - ha szerencsém van, akkor maga Esterházy irta őket:
Voltam ma fodrásznál.Az egyik következménye az volt, hogy alig akartak beengedni a Bálint-házba. Plusz a levágott tincsek között találtam egy ősz hajszálat. Ő volt az első fecske.
Ismét a Balatonnál nyaraltunk. Azazhát egy hétig csak döglöttünk, és ez pont jó volt így. A nagy döglés alatt Sisa összehorgolt másfél kipát és kiolvasott két regényt. Én meg csak befejeztem a Paulus -t, és egy csomót ReVoltoztam. Néha azért úsztunk is, egyszer meg elmentünk a balatonfüredi aquaparkba a Salsa Fuente záróbulijára.
Emlékeztek még Don Johanra, aki miatt majdnem Delftben diplomáztam? Most ismét rosszkor talált meg, megint nem leszek P2P-témában Python fejlesztő. Merthogy magam bő egy évre a Sun-hoz és a Java technológiához. De akit érdekel, az itt jelentkezhet nála.
Újabban egy csomó mondanivalóm lenne. Hogy Magyarországon a harmincas évekre hajaz a jogbiztonság, és még recesszió is közeleg. Vagy hogy több rock-koncert és/vagy Fradi-meccs kéne, és akkor nem dobálnák meg a buzikat.
Hétvégén hősök voltunk, legalábbis Sisa mindenképpen, mert szombaton kibiciklizett Horányba, vasárnap meg vissza. Természetesen én is vele bringáztam, de nekem egy salsa-tanfolyam abszolválása lenne hasonló hőstett. Amúgy ez egy elég udvariatlan poszt lesz, homoszexuális helyett következetesen buzi-t fogok írni. Merthogy nem ezen múlik.
Olvasom Térey Pauluszát. 2008-ban már nem annyira up-to-date olvasmány, de továbbra is zseniális, úgyhogy olvasom. Most tartok a második fejezetnél.
Térey érdekesen válogatja össze a szavakat. Például hogy mélymagyar, meg ultraliberál. Vagy hogy zsidók, vagy Trianon. Az utóbbi kettőt nem szeretem egy szövegben olvasni, mert amikor legutóbb ezeket együtt emlegették, akkor kis híján kiirtották a fél családom. Térey, gondolom, nem erről ír, majd meglátjuk. Ez a zavar inkább rólam szól: zavar, idegesít, amikor ezeket a szavakat együtt alkalmazzák. Meg az is zavar, amikor ezt a Trianon dolgot emlegetik. Úgyhogy most hangosan végiggondolom, hogy is van ez.
Lassan testet ölt a közös megegyezéses felmondás. Aztán Java Master leszek.
Az a perverzióm, hogy az informatika szakra járok, és közben néha verseket írok, meg a dokk.hu -n gyilkolászok. Úgyhogy igyekszem ide is érdekesen írni, aztán ti majd döntötök, sikerült-e.