_"Orbán szája nagyobb, mint a képessége"

... mondja Gyurcsány Orbánról. Meg azt is mondja, hogy "Aki azt mondja, semmi erőfeszítést nem kell tenni, az hazudik, az szélhámos."

Úgy is van, bólogatok bőszen. De jobban örülnék, ha Gyurcsány inkább kormányozna. Csökkentené a kiadásokat, pl. a segélyeket, elküldene egy rakás felesleges közszolgát, csökkentené-befagyasztaná a nyugdíjakat, csökkentené az szja-t, ilyesmi. Az orbánozást pedig meghagyná az MSZP második-harmadik vonalának.

Tovább »

_Tanácstalan

Tanácstalan vagyok.

2006-ban még pragmatikusan álltam a dolgokhoz. Úgy gondoltam, hogy Gyurcsány hazudott, ráadásul be is ismerte, de ennek ellenére tőle várhatunk érdemi reformokat. Azóta kiderült, ezek a reformok legfeljebb csak bársonyosak, de érdemi változást nem várhatunk tőle.

De ha megnézem, kik jöhetnek ezután, csak nettó populizmust látok. Ugyan Orbán Kéri-féle kiszivárgott szövegei az őszödi beszédhez hasonlóan reményt keltőek, de a hivatalos lépéseik inkább elriasztanak. Volt ugye az akarsz-e adót fizetni népszavazásuk. Most pedig bejelentették, hogy a sztrájkolók oldalán állnak. Mondván, a kormány semmibeveszi a követeléseiket. De miért, amúgy jogosak a követeléseik? Hm?

Szóval tanácstalan vagyok.

Tovább »

_Klikkesedés

Nem klikkesedhetünk pár seggfej politikus miatt. Az nem mehet, hogy kialakul három magyar nyelv, mely ugyanannak a beszédnek három, teljesen különböző olvasatát nyújtja, az nem mehet, hogy kialakul három magyar történelem, három magyar valóság, mert akkor nem fogjuk érteni, mi történik körülöttünk, kik mit miért csinálnak, és csak pislogunk. Beszélnünk kell egymással, valamilyen szinten meg kell értenünk egymást, különben az utcai harcoknál sokkal nagyobb gondjaink lesznek.

Tovább »

_Kérdés Orbán Viktorhoz

Belenéztem a Baló Orbán interjújába

Tovább »

http://rss.bridgeman.blogter.hu/

_Rólam

Az a perverzióm, hogy az informatika szakra járok, és közben néha verseket írok, meg a dokk.hu -n gyilkolászok. Úgyhogy igyekszem ide is érdekesen írni, aztán ti majd döntötök, sikerült-e.

Blogroll

moqs
giga
Misike
Emil
Karesz
Fuki
El Chaino
Moon
Zsocc
PoTa
Peti
Haikublog
A mitikus Telep
Hazátlan
scudetto
dsh
coraggio
hóra budapest
tóbi
vaka
Surf-Kid tech blogja

Lezárt

tavasz
Tokio, de nem a hotel
sph3r
cAb
lvsti
trini

Emberkék

Szilvi
wikng
tappAnts
Ügyeletes pápai sátán
Giccshatár, általában innen
darkman

Olvasnivaló

dokk
Amatõr mûvészek
"Irodalom a Teleprõl"
Newológus

Archívum

Blogom címkéi


<$KedvencekbeFelvetel$><$KedvencekbeFelvetel$>