Csütörtökön hallottam a hírt, most már az Interneten is fent van: az előző munkahelyemen a kht feje felmondott a hétfő reggelek rémének, az alapító szakmai igazgatónak. Úgy hallottam, a felmondás elég súlyosra sikerült, bezárták a szobát, ilyenek. Akármekkora despota is a KAB, ezt mégis méltánytalannak tartom.
Olvasom az indokokat: "... beosztottam rendszeresen megkérdőjelezte döntéseimet, illetve késleltette azok végrehajtását". Ezzel az erővel a műszaki igazgatót is lapátra lehetett volna tenni. (Sőt) Úgyhogy továbbolvastam, mégis, mi lehet a valódi ok. Szerintem inkább ez:
"Az alapító szakmai igazgató szerint közgyűjteményként a kulturális tárcánál a helye, és a Nemzeti Filmarchívumhoz kellene kapcsolni. Egyes vélemények szerint épp ezért váltották le most. Az archívum elcsatolásával szinte kiürülne a Neumann Kht., ami nem érdeke a cégvezetésnek."
Ha jól értem, még nem fejezték be a hatalmi harcot:
"A leváltott szakmai igazgató szerint mindennek az ellenkezője igaz. [...] Mivel az indokolás szerinte nem igaz, jogi úton fog igazságot keresni."
Erre mondják, hogy lose-lose szituáció.
Tovább »
- Címkék: munka, nava
- ____2009-03-28 18:38:52 bridgeman (hozzászólások: 0)
Újabb flepni az SCJP után. 80%-kal.
Tovább »
Úgy kezdődött, hogy november közepén elkapott a mononukleózis. Úgyhogy december elejétől kezdve a mostani projekt előkészítésén dolgoztam. Januárban meg elkezdődött az igazi menet.
Aztán úgy két héttel ezelőtt két kollega - a csapat fele - átkerült egy másik projektre, mert csakúgy nem dobáljuk vissza a megrendeléseket, meg különben is, megoldjuk.
Szóval ketten maradtunk, a két bridgeman - legalább nem kevertük össze a neveket. Aztán tegnapról mára belázasodott a másik bridgeman, úgyhogy most egyedül dolgozom a projekt befejezésén. Remélem, nem tart sokáig.
Tovább »
Az új munkahelyemen is én lettem a hekkmester. Azazhogy:
- Írj egy szkriptet, ami BPEL 1.1-ről 2.0-ra fordít! Azaz írd át és javítsd ki az 1.0-ról 2.0-ra fordítót.
- Írj egy szkriptet az ellenirányú transzformációra!
- Írj egy szkriptet, ami egy egyszerű excel táblázatból XSLT-t csinál!
- Írj egy szkriptet, ami az IBM-féle esql-ből XSLT-re fordít!
A legutóbbi kapcsán jutott eszembe, hogy nem csak osztályok-metódusok alapján lehetne szétszedni a feladatokat, hanem lebonthatnám lépésekre: kódtisztítás, XML-fa építése, újabb kódtisztítás, stb. Ezt eddig úgy oldottam meg, hogy volt számtalan, String tömböt kérő metódusom, ami aztán vagy String tömböt adott vissza, vagy rögtön írt az outputra.
Kicsit ronda, kicsit össze-vissza, de működött, mostanáig. Groovyban viszont nem használhatom ezt a módszert, mert a MarkupBuilder egy PrintStream-re ír. Úgyhogy, gondoltam, írok egy általános osztályt, aminek bejön egy BufferedReader, kimegy egy PrintWriter, és akkor oda be lehet tolni az okosságot. Imígyen:
/*
* To change this template, choose Tools | Templates
* and open the template in the editor.
*/
package streamdecorator;
import java.io.BufferedReader;
import java.io.PrintWriter;
//some imports omitted
public abstract class StringStreamDecorator extends Thread {
private BufferedReader inChannel;
private PrintWriter outChannel;
//some constructors omitted
//constructor
public StringStreamDecorator(BufferedReader inChannel,
PrintWriter outChannel) {
this.inChannel = inChannel;
this.outChannel = outChannel;
}
abstract protected String decorateLine(String line);
@Override
public void run() {
if (outChannel != null && inChannel != null) {
String input;
try {
while ((input = inChannel.readLine()) != null) {
//outChannel.println(input +" decorated :-)");
outChannel.println(decorateLine(input));
}
} catch (IOException e) {
System.out.println("Problems with IO: " +
e.getMessage() + "\nDecorating terminated");
e.printStackTrace();
} finally{
outChannel.close();
}
}
}
}
Használata:
1. Örököltetjük a fenti osztályt. A decoreateLine metódusba tesszük az aktuális transzformációt.
2. Pár PipedReader - PipedWriter-rrel összekötjük őket:
PipedWriter pipeOut = new PipedWriter();
PipedReader pipeIn = new PipedReader(pipeOut);
PrintWriter out = new PrintWriter(pipeOut);
new MyStreamDecorator(new BufferedReader(pipeIn),
System.out).start();
out.println("trallala");
out.println("apple");
out.println("plum");
out.close();
Forrás letölthető innen. Ha valaki tudja, hol oszthatom meg - angolul - a hasonló osztályokat a java-s közösséggel, az nyugodtan szólhat.
HH
Tovább »
- Címkék: java, munka
- ____2009-01-18 19:06:20 bridgeman (hozzászólások: 2)
Újra dolgozom. Illetve decemberben is dolgoztam, csak most újra bejárok az irodába. Élvezem. Feltölt. Érdekel. Aztán ez a poszt is azért rövid, mert mostanáig a Saxon és az Xslt mélységeit kóstolgattam.
Egész pontosan arról volt szó, hogy OpenESB-ben hogyan lehet egy XSLT-ben több forrásfájlból dolgozni. Majd jelzem, ha megvan a megoldás. Addigis, pár igéretes link:
http://www.daniweb.com/forums/post735870.html
http://www.saxonica.com/documentation/javadoc/index.html?net/sf/saxon/s9api/DocumentBuilder.html
http://www.saxonica.com/documentation/javadoc/index.html?net/sf/saxon/s9api/XdmNode.html
Tovább »
Tegnapi jó hír: negatív lett a legutóbbi vérvételem. Kicsit még fáradékony-kábulékony vagyok, a rendes húsoktól még besárgul a szemem, de annyi baj legyen! Hétfőtől vár az iroda, aztán előbb-utóbb még sportolnom is lehet. Szóval múlik a mononukleózis.
Egy kis évösszefoglaló Tonyesz kedvéért: Az idei év szökőév volt, és még olimpiát is rendeztek Pekingben. Én meg szakmailag ugrottam egy nagyot: állami szektorban dolgozó PHP-s - mindenes szakemberből átnyergeltem a versenyszférára és az Enterprise Java-ra. Ehhez persze kellett egy hathetes tanfolyam, amit a spórolt pénzemmel bekkeltem ki. Ezután jött egy hathetes dolgozós periódus. Végül hat hétre elmentem betegállományba. A következő évet szeretném egészségesen, kevésbbé változatosan tölteni.
Tovább »
Egyszerű: fogadjunk el egy csábító szakmai ajánlatot, aztán dolgozzunk sokat, és voila. Erről sajnos lecsúsztam, Java-zok helyette. De ha ismertek python-fejlesztőket...
Tovább »
- Címkék: munka
- ____2008-10-29 13:59:00 bridgeman (hozzászólások: 1)
Így van ez, szeretem, ha sok a lehetőségem, de nem szeretek választani. De végül az xxx céghez megyek, legalább egy évre. Nem multi, de itt dolgoznak a Sun oktatói. Asszem, jó lesz. De valamiért non-stop aggódom.
Tovább »
- Címkék: munka
- ____2008-10-20 22:51:33 bridgeman (hozzászólások: 2)
Regisztráció után írtam a kormányzati ügyfélkapunak, hogy szeretnék magam után TB-t fizetni, érdeklődtem, hogy hol s hogyan tehetem ezt meg. Vasárnap lévőn legkorábban hétfő délre vártam reakciót. Ehhez képest tíz perc múlva pontos és szabatos útmutatót kaptam:
Tisztelt bridgeman!
Tovább »
- Címkék: élet, munka
- ____2008-09-07 12:41:15 bridgeman (hozzászólások: 5)
Tegnap beléptem a flepnis programozók táborába. Mégpedig azok közé, akik nem bírnak sokáig egyhelyben ülni. Ezen túl csak annyi van, hogy ennek a videónak hála már egész jól megy a gyorsúszás. A cél valamelyik Balaton-átúszás jövő nyáron.
Tovább »
Lassan felfogom, hogy a java master tanfolyam végére szakember leszek. Fiatal, és városi , bizony. Ellenben ha kiköltözöm Budakalászra, akkor szabadon alkothatok betűszavakat a fiatal vidéki szakemberre. Young Rural Professional, legyen mondjuk yrppie. Délszlávok előnyben.
Tovább »
Sose értettem, hogy a hogyan miért lesz fontosabb a mit-nél. Főleg egy három éves cég esetében, akárha állami cégről beszélünk is.
Tovább »
- Címkék: munka
- ____2008-07-27 11:04:04 bridgeman (hozzászólások: 1)
Emlékeztek még Don Johanra, aki miatt majdnem Delftben diplomáztam? Most ismét rosszkor talált meg, megint nem leszek P2P-témában Python fejlesztő. Merthogy magam bő egy évre a Sun-hoz és a Java technológiához. De akit érdekel, az itt jelentkezhet nála.
Tovább »
- Címkék: munka
- ____2008-07-13 07:17:27 bridgeman (hozzászólások: 1)
Lassan testet ölt a közös megegyezéses felmondás. Aztán Java Master leszek.
Tovább »
- Címkék: java, munka
- ____2008-07-02 21:51:39 bridgeman (hozzászólások: 1)
Volt ám második és harmadik nap is:
Tovább »
További munka bejegyzések a Blogteren